3. ~ Cry me a river
- Nem is gondoltam, hogy ilyen szép vagy! Én Justin vagyok! - nyújtotta felém kezét vigyorogva. Hezitáltam egy darabig, hogy elfogadjam-e, de végül kezet fogtam vele.
- Marie Flores.
- Örülök, hogy végre találkoztunk! - mondta, még mindig azzal a letörölhetetlen vigyorral.
Bevallom, nem volt szimpatikus. Bár, én soha nem voltam olyan lány, aki megőrül egy híresség láttán. Ha ezt várta, tévedett. Egész este engem méregetett kaján vigyorával. Legszívesebben lekevertem volna neki egyet. Régebben jártam boxra. Elég jó voltam benne, szóval sima ügy lenne megverni. Pff, azt hiszi magáról, hogy olyan jó pasi, de kár, hogy téved. Még csak nem is izmos.
- Fredo mesélte, hogy problémáid voltak. Már minden rendben?
- Köszönöm tesó, hogy kibeszéled a gondjaimat a kis barátodnak.
- Marie! Ne legyél már ilyen!
- Milyen? Te mit szólnál hozzá, ha lenne egy pofátlan, híres barátnőm, akinek elmesélném, hogy gondod van a drogokkal és az alkohollal? Ki tudja kinek pofázza el.
- Justin megbízható. Csak neki meséltem el, senki másnak. Nyugodj meg!
Nem tudtam megnyugodni, azonnal a konyhába mentem. Zavart volt az elmém, nem tudtam megálljt parancsolni. Kerestem a szekrényben vodkát, majd öntöttem ki egy pohárba. Gyorsan lehúztam.
- Miért teszed tönkre magad? - kérdezte az irritáló hang.
- Semmi közöd hozzá.
- Én csak segíteni szeretnék.
- Segíteni? Oké. Hagyj békén! - mérgesen ki akartam rohanni az ajtón, de elállta az utat.
- Tudom, hogy nehéz. De az alkohol és a fű nem segít a problémákon. Én már csak tudom.
- Problémák? Könyörgöm, azt sem tudod mi az! Tökéletes életet élsz, mindened megvan. Nem tudsz semmit a problémákról!
- Te sem tudsz semmit rólam, és az életemről! Igen is, vannak problémáim. Mindenki azt hiszi hogy egy tündérmese az életem, de nem, nem az! Képzeld, én is füveztem és ittam egy ideig, de rájöttem, hogy felesleges. Nem leszek boldogabb, csak tönkre teszem magam - hajtotta le fejét - Kérlek, te se tedd tönkre magad! Kár lenne érted!
Miután elállt az útból, a szobámba rohantam, és becsaptam az ajtót. Leültem az ágyamra, és sírni kezdtem. Igaza volt. Én is csak egy bunkó vagyok, aki úgy ítélkezik róla, hogy nem ismeri. És abban is igaza van, hogy ne tegyem tönkre magam. Ez persze nem változtat a helyzeten, továbbra sem vagyunk barátok, vagy mik. De igaza volt. Könnyeim záporoztak, bizonyára úgy néztem ki az elfojt szemfestéktől, mint egy panda. Úgy zokogtam, mint egy patak. Már marták a szemem a sós könnycseppek. Bárhogy is akartam elfojtani a sírást, nem tudtam. Egy hulladéknak éreztem magam. Egy hulladéknak, aki tönkreteszi magát, és az életét. És nem csak a sajátom. Hiányzik a régi énem, aki nem ivott, nem füvezett. Akinek voltak barátai. Akkor még volt hitem. Hittem benne, hogy egy nap az álmok valóra válnak. Ma ezen már csak nevetek. Régen rengeteg álmom volt, amik mára nevetség tárgyai. De akkor mégis azt hittem, hogy valóra válhatnak. Énekes akartam lenni, és táncos, sőt még boxoló is. Igen, tudom vicces, de imádtam. Viszont, miután Fredo elment, felhagytam vele. Az edzőm ugyan nem örült, azt mondta, nagy lehetőségeket szalasztottam el. De már nem érdekelt. Harcolnom kellett volna, de túl gyenge voltam hozzá. Feladtam. Gyáva vagyok. Igen, gyáva. Nem is vagyok érdemes arra, hogy foglalkozzanak velem. Mégis azt teszik. Alfredo és Justin is. Pedig vele csak pár órája ismerjük egymást. Én nem mutattam felé az érdeklődés legapróbb jelét sem, Ő viszont elbeszélgetett velem. Soha nem volt még velem ilyen egy fiú sem, kivéve a bátyámat. Az eddigi pasijaim, és haverjaim, csak kihasználtak. Mindenkinek csak arra voltam jó, hogy lefeküdjek vele, aztán otthagyjon a francba. Naiv voltam, amit utálok. Meg akarok változni, ez az egyetlen, amit semmi pénzért nem adok fel.
~Justin szemszöge~
Marie dühösen viharzott el. Bevallom, első látásra megtetszett. Gyönyörű, és formás. Álomnő. Nem gondoltam, hogy ilyen elbűvölő. Annak ellenére, hogy milyen életet ért. De én nem ítélem el érte. Mindenki hibázik, és tanul belőle. Úgy vettem észre, elgondolkodtatta, amit mondtam. Sokáig filóztam, hogy bemenjek-e hozzá, mert elég züllött állapotban volt. Végül azt láttam jónak, ha hagyom.
Fredo-val sokáig elbeszélgettünk. Csak este tíz felé döntöttem úgy, hogy lelépek. Kötelességemnek éreztem, hogy bemenjek, és elköszönjek Marie-től. Halkan kinyitottam az ajtót, de a látvány lesokkolt.
- Jézusom Marie! Te sírtál? - emeltem fel fejét.
- Igen - suttogta alig hallhatóan.
- Miért?
- Miért ne? Egy roncs vagyok, és az életem is az.
- Nem vagy roncs. Csak most nehéz időszakon mész át - ültem le mellé.
- De, az vagyok. Nézz rám!
- Megtettem. És egy gyönyörű lányt látok. Nem vagy roncs. Meg sem mondtam volna, hogy neked bármilyen problémád van. Hidd el, minden rendbe fog jönni! Most aludj, ki kell pihenned magad.
- Már próbáltam, de nem tudok elaludni. Nem megy.
- Itt maradjak?
- Nem kell rám pazarolnod az időd - mondta, majd bebújt az ágyba.
- Nem időpazarlás - feleltem, majd lefeküdtem mellé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése