8. ~ Meghaltam?

A szobánkban próbáltam elütni az időt 'barátomat' várva. Végig rajta járt az  agyam. Attól függetlenül, hogy egy seggfej, kétségtelenül vonzó. Nem tudok ellenállni neki, lehetetlen lenne. Ami meglepőbb, hogy nem is akarok.
De a tegnapi beszólása betette a kaput. Hogy jön ő ahhoz, hogy ribancnak hívjon? Nem mondom, hogy nem volt igaza, de kinek esik jól, ha ezt az orra alá dörgölik? Nyilván senkinek.
Justin körülbelül két órája ment el, időközben Pattie is visszaért. Így gondoltam lenézek hozzá. Ismét a konyhába sündörgött, Diane segítségével. Bruce a konyhaasztalnál olvasgatott.
- Segíthetek valamit?
- Vacsorát csinálunk. Ha gondolod segíthetsz bepácolni a csirkemellet! - mosolygott Diane.
- Rendben.
Bruce inkább hármasban hagyott minket, így trécselni kezdtünk. Nagyon kedves nők, óriási bűntudatom van, hogy hazudok nekik. Ráadásul Justin is itt hagyott.
- Hol van már ez a gyerek? - kérdezte Pattie az órát vizslatva.
- Tipikus. Mindig később ért haza - nevetett Diane. - De most érthető. Nagyon kevés időt tud a barátaival tölteni. Gondolom rád sincs mindig elegendő ideje.
- Nos, nem. De éppen elég.
Tényleg elég belőle ennyi. Néha úgy érzem sok is...
- A legfontosabb nők az életemben! - lépett be az emlegetett, majd puszit nyomott anyukája és nagymamája arcára. Ezután elém lépett és gyors csókot váltott velem.
- Jól megvoltatok?
- Igen, nagyon! - mosolyogtam.
A finom vacsora után a nappaliban ültünkle beszélgetni. Justin nem egyszer került kellemetlen helyzetbe  kiskori emlékei miatt. Én csak jót nevettem ezeken. Aranyos lehetett kicsiként.
- Marie, drágám, nincs kedved elmenni sétálni? - próbálta kimenteni magát.
- Végül is, miért ne. Menjünk!
Felkaptam egy kabátot és egy cipőt, majd útnak indultunk. A környéken sétálgattunk. Nem találkoztunk senkivel. Eléggé besötétedett már, így érthető.
Csendben ballagtunk egymás mellett. Lassan felpillantottam arcára. Erősen gondolkodott valamin. Ő is rám nézett, majd összefonta ujjainkat. Meglepett, de egy percig sem vonakodtam. Valamilyen kapcsolat összetart minket. Utálom. De azt mondják, az utálatot csak egy hajszál választja el a szeretettől. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy szeretem...Maradjunk annyiban, hogy nem utálom.
- Furcsa ezt így kijelenteni, de hiányzol! - törte meg a közénk telepedett csendet.
- Tudod, én is így vagyok. Délután csak rád és ránk tudtam gondolni.
- Akkor megvan mit csinálunk, miután hazaértünk - nevetett.
- Nagyon soká lesz?
Megállt, kajánul elvigyorodott, majd visszafelé kezdett húzni. Nem mentünk túl messzire, így futva - és nevetve - tettük meg a házig tartó utat. Valamivel nyugodtabban léptünk be az ajtón. Gondolom a többiek elmentek aludni, mivel senki nem volt lent. Halkan trappoltunk fel a lépcsőn. A szobába érve viszont ismét visszatért az egymás iránti vágy. Őrült tempóval estünk egymásnak. Sorra 'téptük' le a ruhadarabokat egymásról. Minden olyan gyorsan történt, mint minden eddigi alkalommal, mégis, a mostani másabb volt. Hiába a hevesség, Justin gyengédebb és szenvedélyesebb volt. Hihetetlenül jó volt vele lenni. Kivételesen nem piszkálta a nyakam. Még az előző alkalom nyoma is megvan, nem hiányzik még egy...
- Ma este olyan más voltál.
- Hogy érted?
- Gyengéd, törődő, kedves. És nem csak a családod előtt.
- Nem tetszett?
- Igazából nagyon bejött, csak kissé szokatlan tőled. Főleg azok után, amit a szálodában mondtál. Az tényleg rosszul esett.
- Ne haragudj rám! Tudod, nagyon meggondolatlan vagyok. Mondok olyanokat, amiket később nagyon megbánok. Ez is a megbántam kategóriába tartozik.
- Lehet, hogy egy meggondolatlan seggfej vagy, de...ezek után nem tudok rosszat mondani rólad.
- Gondolj bele, Fredo hogy meglepődne, ha úgy mennénk haza, hogy bírjuk egymást! - nevetett édesen.
- Ha nem szúrod el, nem teljesen lehetetlen! - mosolyogtam. Persze tudtam, nem csak rajta múlik a dolog.
- Marie, ébredj! - rázogatta valaki vállam.
Nyújtózkodtam egyet, megdörzsöltem és kinyitottam szemeim. Justin ült az ágy szélén, póló nélkül, kócos hajjal.
- Jó reggelt Justin!
- Neked is! Öltözzünk, mindjárt jönnek a tesóim, és simán benyitnak. Ami nem lenne túl előnyös számunkra - nevetett.
- Akkor felkapok valamit! - mondtam, majd el is indultam a fürdőbe.
Éreztem, hogy végignézett rajtam. Nem is ő lenne, nem igaz? Attól tartok kezdem megkedvelni, bármilyen hihetetlen is. Azt hiszem részéről sincs másképpen, hiszen kedvesebb velem, mint eddig.
Egész reggel a tegnap éjszakára tudtam csak gondolni. Még mindig kiráz a hideg, ha rá gondolok. Nem tudom hogyan sikerült ezt kiváltania belőlem, de igazán nem is ez érdekel. Csak Ő.
Reggeli közben mindenki vidáman beszélgetett, miközben én Justin arcát kémleltem. Vidám és nyugodt volt. Talán még egyszer sem láttam ilyen felszabadultnak, mióta ismerem. Eddig többnyire csak a gúnyos vigyorával találkoztam. Na meg a perverzzel. De most igazi, szívből jövő mosoly virított az arcán.
- Marie, figyelsz?! - kérdezte rekedtes hangján.
- Tessék?
- Azt kérdeztem, hogy nem jössz-e el velem bevásárolni? Anyu az előbb küldött el.
- De, szívesen elmegyek!
- Oké, akkor pár perc múlva indulunk is.
Pattie és Diane vigyorukat elfojtva próbálták folytatni a reggelijüket. Nyilván észrevették, hogy nem a beszélgetésre figyeltem.
Féltem a vásárlástól. Nem, nem attól, hogy majd rámborul egy konzerv 'torony'. Leginkább az aggasztott, hogy felismernek-e minket. Nem akarom,hogy a nem létező kapcsolatunk nyilvánosságra kerüljön. Justin családja még elmegy, de a Világ már sok. Főleg, hogy valójában nem is vagyunk egy pár.
- Feszült vagy.
- Igen.
- Miért? Valami baj van?
- Ugye nem ismernek fel minket?
- Nyugi, nem lesz semmi baj!
- De Justin..! Én nem akarom, hogy a barátnődnek állítsanak be.
- Pedig a barátnőm vagy!
- Rohadtul nem!
Idegesen szorította meg a kormányt, majd állította le a motort a parkolóban.
- Amíg itt vagyunk, igen. Azt csinálod, amit mondok. Bízol bennem. És a többi hülyeség.
- Neked egy kapcsolatban normális, hogy te diktálsz a csajnak? Hát ki kell ábrándítsalak, én erre nem vagyok vevő! Eljátszom a barátnődet, de nem irányíthatsz! Akkor sem tehetnéd meg, ha együtt lennénk.
- Miért van az, hogy mindent elbaszol? Állandóan veszekszel, meg kötekedsz. Többre vágysz? - simította kezét combomra, majd belső felét kezdte simogatni.
- Ne hidd azt, hogy ezzel meghatsz! Amúgy is a nagyszüleid kocsijában vagyunk.
- Még több izgalom!
- Ez egy parkoló!
- Attól is több izgalom! - suttogta fülembe, majd apró csókokat lehelt nyakamra. Nem tudja féken tartani magát...
És én sem. Övemet kicsatolva vadul vetettem rá magam. Nem érdekelt, hogy ki látja, és ki nem. Kevesen vannak, és körülöttünk senki nem áll. Nem lehet baj...
- Szeretem amikor ilyen vad vagy! - szagolt hajamba, miközben próbáltam rendbe hozni magam.
- Ha szeretnéd, hogy az is maradjak, pattanj ki a kocsiból! Akkor sokkal hamarabb telik az idő...
  Az biztos, hogy még a legrosszabb ember is máshogyan viselkedik a családjával, mint másokkal. Ám Justin egy teljesen más ember a tesóival. Rá sem ismerek. Ahogy lesüllyed az ő szintjükre...Minden pénzt megér! Most éppen bújócskáznak, természetesen Justin számol, míg a kicsik elbújtak. Gondoltam, amíg játszanak, elmegyek átöltözni, mivel ez az idióta sikeresen leöntött narancslével. Bementem a szobánkba, kerestem egy másik felsőt, majd felvettem. Talán kicsit kivágott, de legalább táncolhatok Justin idegein. Nem hiszitek el, de igazán szórakoztató.
Az ajtón kilépve Justinba ütköztem, aki tesóival a hóna alatt szaladt a folyosón. Ugye...?
- Te meg mit művelsz szerencsétlenekkel? -mutattam a kicsikre, akik nagy erőfeszítések árán sem tudtak szabadulni Bieber 'fogságából'.
- Csak játszunk. Élvezik!
- Igen, látszik...- forgattam szemeim.
- Justiiin, tegyél le! - kapálózott Jazzy, Jus tündéri kishúga.
Nagyot sóhajtva letette a piciket a földre, akik azonnal a földszintre szaladtak. Kettesben maradtunk.
- Justin, a szemem nem ott van!
- Gyönyörűek a szemeid. De azt bármikor láthatom. Ilyen felső meg nem sokszor van rajtad. Nincs kedved...? - befejezetlenül hagyta a mondatot, gondolván, úgy is értem, mit akar. Hogy a fenébe ne érteném?! Viszont nem a legalkalmasabb az időpont. Család, gyerekek...Túl sokan vagyunk.
- Nem fog menni...
- Ne csináld már! - vágta be a jellegzetes hisztis fejet.
- Justin, most nem lehet, te is nagyon jól tudod! Viszont megígérem, hogy később bepótoljuk. Mondjuk mikor apudék elmennek és mindenki alszik.
- Nehéz ellenállni, de talán kibírjuk.
- Kibírjuk? - értetlenkedtem. Vállat rántva lenézett, egyből vettem az adást. A kis huncut...
- Hogy akarod? - kérdezte lágyan.
- Rád bízom! Te úgyis olyan profi vagy! - nevettem.
Hamarosan megjelent a két bögre forró csokival, majd helyet foglalt velem szemben. Félreértettétek, ugye? Haha.
- Imádom a kicsiket, de...oh, alig vártam, hogy elmenjenek! - ásított egy nagyot.
- Velük nincs egy perc nyugtod, igaz? - nevettem.
- Abszolút nem. Egyébként van egy kérdésem.
- Ki vele! - mosolyogtam, közben kortyoltam egyet a forró italból.
- Megbántad, hogy eljöttél? - feszülten szorongatta a bögrét, csoda, hogy nem tört el...
- Viccelsz? Nem! Mindenki nagyon kedves, aranyos, jól érzem magam. Mázlista vagy egy ilyen családdal! Segítenek, támogatnak, annak ellenére, hogy hibázol. Az én családom mit csinált? Kidobtak az utcára. Nem érdekelte őket, hogy melyik padon döglök meg, vagy tudom is én. Igazából jól tettem, hogy eljöttem. Itt minden olyan nyugis.
- Akkor rendben. Reméltem, hogy nem bántad meg.
Csend állt be közénk, mely lassan kezdett kínossá válni. Valamin nagyon elgondolkodhatott. Nem feszegettem a témát, gondoltam úgyis beavat, ha engem is érint.
- Tudod, nemsokára hazamegyünk.
- Igen. És? - ráncoltam homlokom.
- Arra gondoltam, hogy nem lenne kedved majd eljönni velem valahová? Például egy vacsorára.
Most randizni hív?! Nagyon úgy tűnik. Mégis mit mondjak? Bár nem is értem, min gondolkodok.
- Nagyon szívesen elmennék! - mosolyogtam, majd kezem kezére simítottam.
- Megígérem, hogy nem fogod megbánni!

~ Los Angeles, pár nappal később
- Fredo, hol van a telefonom? - túrtam fel a nappalit idegesen. Justin bármelyik pillanatban itt lehet értem, én meg ruha nélkül keresem a telefonom.
- Hatodszorra mondom, hogy nem tudom! Én tuti nem nyúltam hozzá...
- Valahol itt kell lennie! Á, meg is van!
- Látod...
- Figyelj, hogy nézek ki?
- Nagyon jól, de felöltözni nem ártana. Siess már, mindjárt itt lesz!
Gyorsan felkaptam a fekete csipkecsodát. Beleszerettem ebbe a ruhába, remélem Justin nem tesz kárt benne.
A csengő jelezte, hogy megérkezett, így gyorsan elköszöntem testvéremtől, majd az ajtóhoz futottam, már amennyire ment a 10 centis sarkakon. Justin vadítóan nézett ki - mint mindig. Kezében egy szál vörös rózsa volt, amit átadott. Visszafutottam, hogy beletegyem egy vázába, majd ismét az ajtóhoz mentem, hogy végre indulhassunk.
A fekete Range Rover a ház előtt parkolt, gyorsan be is szálltunk, hogy minél hamarabb indulhassunk.
- Hogy-hogy ezzel jöttél? Azt hittem, most a sportkocsik a menők nálad.
- Ez így is van. Csak, tudod, ez a kocsi sokkal nagyobb, ezáltal..tudod te! - vigyorgott pimaszul.
- Értem. Szóval a mai este sem lesz unalmas.
- Ha ketten vagyunk, lehetetlen. Egyébként egy nagyon romantikus étteremben foglaltam asztalt, szeretek oda járni. És foglaltam egy hotelszobát is. Ma este kivételes kényeztetésben lesz részed, azt garantálom.
- Jól hangzik. Alig várom!
- Hát még én! - kacsintott, majd meg sem szólalt, egészen addig, míg meg nem érkeztünk.
Elegáns hely volt. És természetesen romantikus, ami nem utolsó, ha már le akar venni a lábamról. Úgy éreztem, mintha a barátom lenne. Úriemberként viselkedett velem - kihúzta a széket, rendelt nekem italt, sőt, még ajánlott is az étlapról. Arra gondoltam, bárcsak mindig ilyen lenne. Figyelmes, törődő, ugyanakkor maradna ilyen piszkos.

Miután megvacsoráztunk, a kocsihoz siettünk. Egy páran felfigyeltek Justinra.
Elég gyorsan mentünk, így nem volt problémánk. Nem sokkal később egy hotel előtt álltunk meg. Ahogy az az ilyen helyeken szokás, egy egyenruhás fiú elvitte a kocsit, mi pedig a recepcióra mentünk. Egy bájosan mosolygó szőkeség fogadott minket, természetesen nem én voltam az oka az örömének. Látszott rajta, hogy már attól nedves lesz a bugyija, hogy Justin ránéz..Hülye liba.
- Jó estét kívánok!
- Hello. Justin Bieber néven foglaltam egy lakosztályt.
- Igen, meg is van. Adom is a mágneskártyát, amivel be tudnak menni a szobába - egy pillanatra hátat fordított nekünk, gyorsan egymásra néztünk, elnevettük magunkat.
- Köszönjük! Szép estét!
- Viszont kívánom!
A lifthez mentünk, majd mikor megérkezett, beszálltunk, és a lakosztályunkba mentünk. Persze egy darabig még nevettünk szegény lányon. Hogy lehet valaki ekkora hülye?
- Nos, kettesben maradtunk.
- Hát, ha ez így nem felel meg neked, akkor esetleg lemehetek szólni a recepciósnak. Biztosan örülne, ha eltölthetne veled egy éjszakát.
- Bizonyára. Csakhogy én rajtad kívül senki másra nem vágyom.
Közeledett felém, majd kezeit derekamra helyezte. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Megállt a levegő. Csak a rendszertelen levegővételeinket lehetett hallani, és Justin hevesen verő szívét. Azt hiszem..Azt hiszem meglehetősen belém esett. Hogy velem mi a helyzet? Ez egyszerű. Nem akarok szerelmes lenni, még akkor sem, ha vele boldog lehetnék. Ő mindent meg tudna adni nekem, amire szükségem van. És itt most nem a pénzre gondolok.
- Elég hevesen ver a szíved, Justin! - nevettem.
- Mi? Dehogy.
- Viccelsz? Szerintem a szomszédban is hallják. Sőt, a kis szőkeség is lent. Talán az sem túlzás, hogy Alfredo is.
- Hát, az lenne a legjobb, ha mást hallanának. Ha érted mire gondolok. Ha nem, akkor meg is mutathatom.
- Nem igazán tiszta. Kérlek, magyarázd el nekem! - kiskutya szemekkel néztem fel rá.
Azonnal megcsókolt, majd az ágy felé kezdett tolni. Hirtelen minden megváltozott. Fülem zúgni kezdett, elszédültem. Furcsa érzés volt. Az utolsó, amire emlékszem, az, hogy még nem jutottunk el az ágyig, mikor kicsúszott a lábam alól a talaj. Még hallottam Justin kiáltását, ám ez is olyan volt, mintha több száz kilométerről jött volna. Minden elsötétült, én pedig nem tudtam mi történt velem. Meghaltam?