Bevezető rész~ So...This is Me

Bevezető rész

 A cigi megtette a hatását, teljesen kába vagyok. Elbódít és úgy érzem, mintha álmodnék, mintha egy másik világba kerülnék. Meg van az oka, hogy elkezdtem zülleni, még hozzá elég durván.

 Marie Flores a nevem, Los Angeles-ben élek a szüleimmel. A testvérem Fredo egy hírességnek dolgozik operatőrként. Emlékszem, mindig is rajongott a filmezésért kiskorától kezdve. De pár éve elment, mert akinek dolgozik az nagyon híres és turnézik. Nem tudom kinek dolgozik, de tulajdonképpen teszek is rá. A szüleim egyátalán nem foglalkoznak velem, tulajdonképpen azt sem tudják, hogy mikor hol vagyok és azt sem tudják, hogy már fél éve rá vagyok szokva a füves cigire. Gondolhatjátok, ezek után a baráti köröm sem

valami fényes. Most itt ülök egy lépcsőn vodkával és a cigivel a kezemben, barátok nélkül. Mindannyian átvertek. Most már senkire sem számíthatok, csak magamra. Bár ez eddig sem volt másképp. Nekem nincs olyan anyám, akinek elmagyarázhatnám a problémáimat, azt sem tudja hogy otthon vagyok-e vagy sem. Tudom, ez az életvitelem a halálig vezet meg lehet, de így próbálok menekülni a problémák elől. Amikor még Alfredo itthon volt, minden más volt. Úgy viselkedtünk egymással, mint a legjobb barátok, de amikor ott hagyott anyáékkal nagyon mérges lettem rá. Elkezdtem bulikba járni, gyakran reggel hatra értem haza. Ezután bele keveredtem egy rossz bandába, akik bevezettek engem a "drog és az alkohol rejtelmes világába". Ekkor már észrevehetően beszívva tértem mindig haza, egészen addig míg nem anyám meg fogott egy bőröndnyi cuccot és elküldött engem a háztól. Próbáltam munkát keresni, hogy legalább legyen valami élelmem, de igénytelen kinézetem miatt sehova sem vettek fel. Lehet, hogy undorítóan fog hangozni, de néha előfordult, hogy a kukából halásztam ki valami ehetőnek nevezhetőt. Volt olyan is hogy napokig koplaltam. Szóval most már tudjátok, hogy az én életem nem valami mesebeli sztori.

Lassan kifújtam a cigi füstöt, majd azt éreztem, hogy most már tényleg elbódulok.

~*~

Fura volt, felébredtem és egy fehér szobában találtam magamat. Csövek lógtak ki belőlem, legszívesebben mindet kitéptem volna magamból , de ráeszméltem, hogy az ágyhoz vagyok kötözve. Majdhogy nem pánikrohamom lett, kapálóztam és sikítoztam, úgy ahogy a torkomon kifért. Majd az ajtón egy fehér köpenyes alak, gondolom az orvos és mögötte egy másik személy lépett be. Én semmivel nem törődve folytattam, azt amit elkezdtem.

- Kérem nyugodjon le Miss Flores, azért hozták be ide, mert maga majdnem meghalt túladagolásban. Még jó, hogy ez a fiatal ember megtalálta. Egy-két hónapig biztosan bent kell tartanunk drog elvonón.-közölte majd elment. Amikor kilépett ráismertem az eddig számomra ismeretlen személyre. Nem hittem a szememnek.

- Fredo, hogy tehetted ezt, hogy ott hagytál anyáékkal? Tudtad, hogy nem fogom bírni! Meg mi az, hogy behozatsz egy ilyen sz*rba? Azt kívánom, hogy haltam meg volna ott a lépcsőn!-üvöltöttem rá teljesen kikelve magamból, elsírtam magam az utolsó mondatnál.

- Nézd Marie, én nem akartalak ott hagyni!-lépett közelebb az ágyamhoz.

- Még is ott hagytál és nézz rám mi lett a következménye!-mondtam indulatosan.

- Hiba volt, tudhattam volna! De meglátod minden rendben lesz, csak ki kell bírnod ezt az elvonót. Tudom, hogy végig fogod csinálni.- mondta, majd megölelt. Ellöktem volna magamtól, de lekötözött kézzel nehéz lett volna. Akkor éreztem igazán, hogy mennyire szükségem volt a bátyjámra.

- Nem tudod, hogy mit éltem át. Hónapok óta az utcán élek!!!-szipogtam.

- Nem, nem tudom, de minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ezután minden a legjobb legyen. Ölelt szorosan.

Egy könnycsepp gördült ki a szememből, aztán követte millió másik...